Hótündér

2010 március 21. | Szerző: kukonya

 

          Hótündér

 

Hullott az égből az áldás

hófehér kristálytakaró,

belepte a földet s az álmát,

vigyázta a csendet hozó

 

Ez a halovány arcú tündér,

a szűzies, tiszta hó,

ártatlan szemével nézte,

hogy csókjától befagy a tó

 

Ha táncolni támadt kedve

fátylát vitte a szél,

jégvirágot rajzolt s a kertben

a hóember is csak róla mesél

 

Múltak a hetek s egy napon

a napkirály arra járt,

meglátta a fehér tündért,

szíve vadul kalapált

 

Magának szerette volna,

csókolni lába nyomát,

ölelni, asszonnyá tenni

ezt az ártatlan kristály csodát

 

Óvták a felhők a napot

-ezt a lányt Te nem szeretheted,

ha érinted hófehér testét

meglásd, elveszítheted

 

A napkirály nem hitt a szónak,

cirógatta lágyan a lányt,

s karjában olvadt a tündér,

együtt hálták az éjszakát

 

Reggel álmosan kélt a nap

de szerelmét nem leli,

fekete a föld, oly sáros

nászuk csak egy hóvirág hirdeti!

AjándéK

2010 március 21. | Szerző: kukonya

Ajándék

 

Karácsony éjjelén,

ezernyi tűlevélen

táncot járt

a gyertyafény

 

A kívánságok éjjelén

úgy kértem Én,

adassék meg nekem,

hogy legyen gyermekem

 

A kisded születése éjjelén

a fa alatt összebújtunk, Te meg Én

s testünkön tűnődve

táncot járt a gyertyafény

 

A szent estének éjjelén

mikor a fényes csillag égi mezőn

útra kélt, a pásztorok imát mondtak

egy gyermekért

 

Fohászuk adott nékem

új reményt,

mikor a fenyő hasamra vetítette

pajzánul a gyertyafényt

 

A békességnek éjjelén

újra egymásé lettünk Te meg Én,

s ezernyi tűlevél alatt

egy élet végre megfogant

 

             
Ajándékul Nekünk a díszes fa alatt!

Még egyszer

2010 március 21. | Szerző: kukonya

 

  Még egyszer

 

Tudod, kedves,

ahogy múlnak az évek

egy régi érzést

újra a szívemben érzek

 

Szeretnék még egyszer

anyává lenni,

egy kicsinyke bimbót

emberré tenni

 

Verejtékben újra

megfürdenék,

kínok közt, sikoltva

a szerelmedért

 

Újra érezni akarom

egy kisded illatát,

ringatni, becézni

éjszakákon át

 

Felkapni őt

s az égig emelni,

majd altatót dúdolva

a szívemre tenni

 

Picinyke kezével

a hajamba markol,

félve hozzám bújik

úgy ölelném akkor

 

Nézem a gyerekeim

mind olyan nagyok,

versenyt futnak a széllel

s én lemaradok

 

Nosztalgiázom,

még ábrándozok,

egy szentimentális

vén bolond vagyok!

     

Csillag lettél

2010 március 21. | Szerző: kukonya

 

 Csillag lettél

 

Vártalak Téged sok sok, éjszakán,

hogy álmomban eljössz

csillagport szórni rám.

Még egyszer megölelsz

s az illatod érezném,

mondhatnám; Szeretlek,

mond erre van-e még remény?

Kérdésem száz maradt

szél szárnyán küldöm el,

végtelen űr felé

de hangod nem felel…

Milyen volt az út

meséld el anyukám,

féltél-e ott akkor,

azon a délután?

Jöttek-e angyalok

kik karjaikba vettek,

suhogó szárnyaikon

messze, messze vittek?

Volt-e az az alagút

min mondják, át kell kelni,

s a végén fehér fény ragyog,

mihez nem hasonlít semmi?

Szebb-e az a másik föld

meséld el anyukám,

vártak-e ott barátok,

hatalmas óceán?

Ott volt- e a nagyanyó

s nagyapó is vele,

Bodri kutya és Bogár

s a mennyek serege?

Szólt-e az az édes dal

s láttad-e Őt…tudod…

mondta-e néked kedves hangon

már ez a Te otthonod?

Jöhetsz-e néha látogatóba

meséld el anyukám,

s könnyeimből fonok egy létrát

minden éjszakán!

Mennék én hozzád de hol az az út

a szívem majd megszakad,

erősnek kellene látszanom

de sírok egy perc alatt.

Maradnom kell, van még sok dolgom

ezen a Földön itt,

apura is vigyázni fogok,

hisz magányos egy kicsit.

Látod megint folyik a könnyem,

búcsúzom anyukám,

Te csillag lettél távoli égen

a legragyogóbb talán!

Vén diák

2010 március 21. | Szerző: kukonya

 

              Vén diák

 

Megszólalt harsogva a csengő

nekünk utolszor, annyi év után,

s maroknyi kiskamasz futott tombolva,

színes álmait kergetve tán

 

Bizakodva álltunk az út előtt,

mit nekünk munka, előre hát,

zsebre vágjuk az életet

s markunkból eszik majd a nagyvilág!

 

Mentünk előre, fejjel a falnak

s jajongva hulltunk porba mind,

letört szarvakkal, megszégyenülve

kezdtük újra, megint, megint

 

Múltak az évek s megtanultuk,

a lépcsőt kikerülni nem lehet,

de ha sokat tudunk, vagy jól tolakszunk

elérhetjük akár a felleget

 

Volt ki magasra tört, de visszacsúszott,

más az Ő válláról ért el csillagot,

volt ki lent ragadt a porban,

segítve két kezével a nagyot

 

Lihegve állunk most a cél előtt,

tenyerünk feltörve, sajog a hát,

felpofozott ez az édes élet,

zsebre vágott jól a nagyvilág!

 

Most újra megszólalt a csengő,

összehívva vén diákokat,

lenne mit mesélni, még is csendben nézzük,

maroknyi kiskamasz az úton, tombolva, mint szalad.

Az Én városom

2010 március 21. | Szerző: kukonya

 

      Az Én Városom

 

Hegyek mentén, dombok között

a széles réteken,

a vén Duna partja mentén

az Én városom pihen

 

Ezernyi forrás töri útjait

kicsinyke tó,

vadkacsák,

erdők díszítik

 

A fénylő folyó peremén

egy aprócska sziget,

nyári forróságban

akár egy liget

 

Homokos partján

sok kisgyermek szalad,

pancsol, sikongat

a víg siserehad

 

Vonatok meg buszok járnak

közel ide Pest, Buda,

út szélén a városháza

akár egy palota

 

A régi iskolám is

szép naggyá lett ma már,

de tudományra itt tanít még

sok ismerős tanár

 

Köves utak, földes utak

házak, játszóterek,

a focipályán épp gólt rúgott

egy kócos kisgyerek

 

Közelben az Isten háza

szép tornya van neki,

szól a harang, imára hív

menjük köszönteni

 

Itt születtem, s tán itt temetnek

de közben bárhová is megyek,

gödi dombok, erdők, mezők

nem felejtelek!

Anyunak

2007 április 5. | Szerző: kukonya

       Anyunak

Anyu!
Emlékszem milyen voltál
fitten, fiatalon,
barátnőmnek hazudtalak
és nevettünk a férfiakon.
Megzabolázhatatlan természeted,
ha vitába vitt is
jól állt neked!

Anyu!
Most elnézem, ahogy
a betegség legyűr,
öreg barátném
mond mi ez az űr,
Hová lett harcos természeted,
győzd le a kínt,
még megteheted!

Anyám

2007 április 5. | Szerző: kukonya

    Anyám

Látom anyámat
amint engem vár,
kicsiny vagyok még
hívogatva áll,
barna haját
felkapja a szél,
ölébe bújok
cirógat, mesél.

Látom anyámat
amint engem vár,
kicsiny alakja
reszketve áll,
őszülő haját
felborzolja a szél,
szorosan ölelem
köszönöm, hogy él!

Bűnök bűne

2007 április 5. | Szerző: kukonya

       Bűnök bűne

Félhomályban összebújva
a mámortól nyújtózkodva,
oly aprócska, oly kicsinyke,
mégis, mint ha énekelne
útra kélt az ÉLET!

Puha pihék ölelik át,
langyos vízben elringatják,
hallja, hogy egy szív dobog,
anyukám én itt vagyok,
s hiszi várják, hogy boldogok.

De nyugalmát megzavarják
indulatok, hangos lármák,
érzi baj van, hogy szapulják,
nem szeretik, nem akarják,
minduntalan elátkozzák.

Hangja szólna, hogy ha volna
nem Ő volt ki így akarta,
könnye peregne, ha lenne,
hát nincs senki kinek fontos lenne,
kiben hitt az nem szerette!

Kintről hideg fémek hangja kong
a kis halálraítélt kuporog,
fél, remeg, nem mocorog,
angyal lesz Ő, nem emberke
pedig kicsi szíve úgy szeretne…

Álmodott Ő becézésről
két puha karról, ölelésről,
finom tejről, nevetésről,
virágokról, napsütésről,
édesanyáról, nem egyébről.

Meghal mielőtt megszületne
és a szemét közt lesz temetője,
menekült, védte csöppnyi életét,
úgy kérte volna, hogy ne tegyék,
de csak egy néma sikoly volt, nem egyéb.

Ennyi volt az élete,
imát nem mondott érte senki se,
életre hívták, majd eldobták
nem sajnálták, nem siratták,
pedig saját vérüket gyilkoltatták!

 

A pénzről

2007 március 25. | Szerző: kukonya

           A pénzről

Este van, én járkálok a szobában
fel s alá, nyomaszt a gond,
mint ha mellkasomat
egy mázsás súly szorítaná.

Tépelődöm, a vasárnapi asztalra
ebédet, hogy teszek,
ha már szombaton elfogy az a kevés,
mit tegyek!?

Számolok, összeadok,
osztok, kivonok és szorzok
de nem elég sehogy sem,
hiába morgok!

Mint ahogy beteg fát rág a szú,
serceg, kattog legbelül,
ereimben úgy dobol a vér,
forr, lobog, tehetetlenül!

Ordítanék, hogy nyakamon
minden ér kidagad,
de mindenki lepihent már,
hajamba túrok, a sírás fojtogat.

A párom is alszik, fáradt
a fotelban nyomta el álom
ott forog, hajnalban megy és este jön,
szegénynek mit is mondhatok?

A szomszéd óriási házat épít
a másik medencét csinál,
én meg nem tudom megvenni
azt a kis csokit, mit a lányom kunyerál!

Szól a tévé s belőle
egy sminkelt háziasszony integet,
reklámok sokasága szórja,
ez finom, ez megéri, ezt vegyek!

Nézem a maroknyi pénzt az asztalon
és újra meg újra számolom,
de a tény az tény marad, nem elég
sőt, kevés nagyon!

Lopni, csalni, hazudni kéne
de üzleti tervem nincs ilyen,
hátradőlök, most mi lesz,
még gazdag rokonom sincs, ó Istenem!

Tán, már én is ülve alszom el
s tudom, nincs más megoldás,
úgy szégyellem, holnap a szomszédtól
kérek kölcsön, ha ad…
          majd megadom jövőhét pénteken!