Galambok

2006 november 30. | Szerző: kukonya |

       Galambok

Ült egy kis galamb az ágon
mamája hívta Őt,
repülj velem galambom
nézd e gyönyörű időt!

Látod a tágas rétet,
vagy a közeli dombokat,
minden kismadár repül,
tárd szét a szárnyadat!

A kis galamb csak ült,
nézte a kék eget,
de útra kelni nem mert
magában reszketett.

Mamácska, félek én
szívemben nincs remény,
maradjunk még kicsit,
a szárnyam nem repít!

Mamája unta tán,
hogy fia kuporog a fán,
mellé szállt a fenyőágra,
s azon hintázott lazán.

Ettől a vékony, gyenge ág
fel-le ugrált, meg sem állt,
a kis galamb, mint szürke báb
zuhant a mélyen át.

Végül az ősi ösztönök
úrrá lettek a “félsz” fölött,
apró szárnya szétterült
a kis galamb repült!

Az első szárnyalása így esett,
hívták az erdők, fellegek,
mamája büszkén nézte Őt,
fiát, az ég felé törőt!