A függöny (önkritika)

2007 február 21. | Szerző: kukonya |

                                     A függöny

Páromat az új cég hívta vacsorára, de vigyen asszonyt is a táncos mulatságba,
kicsik a gyerekek, rég nem voltunk sehol, siserehadunk a nagyiéknál landol,
hétvégére tehát üres lett a házunk, vállalati buli, mindig erre vártunk!
A tükör előtt állok, nézem a terepet, de ez a tükör torzít egy keveset,
kócos a hajam a zselétől ragad, még jó, hogy mákos színe a vörös alatt marad!
Szemeim körül Marianna árok, de végre jó éjszakám volt, hát semmit se bánok,
csak azok a fránya nevető ráncok csúfak, velem rútul gúnyolódnak,
ha megharagszom rájuk se félnek, akkor egészen fel a homlokomig érnek.
Próbálom őket kisimítani, húzom lefelé; akár egy álmos kínai, kifelé meg egy
pufók japán, na fel a fejjel, mert különben látszik a tokám!
Lakásra vettünk fel kölcsönt nem régiben,
-asszonyfelújítási kölcsön mond nincsen, szívem?!
de az uram meg sem hallja, így nem is válaszol, hát nekilátok tatarozni,
arcom akár egy kőszobor.
A Milánói Vénusz persze így sem én leszek, ezekkel a cicikkel…….
mint amikor a lufi leereszt, két kezemmel alulról fel, fel emelem…most szépen áll,
mint régen, peckesen, 1983-as év, rád így emlékezem!
Kicsit lejjebb, 93, még mindig nosztalgiázom,

s ha a kezem elveszem, óóóó, akár egy rémálom… hát,
push-up-pal egy kicsit megturbolizálom!
Nézem magam lejjebb is, pipiskedek, derekam még van, de a csípőm kerek
és a hasamon a zsír úgy hullámzik, remeg, tán jobb lesz, ha még sem minibe megyek!
Motyogok magamban, berzenkedek, ez a tudomány még oly buta, gyerek,
ha ezt a hájat feltolhatnám oda, ez lenne ám az igazi csoda, nem kéne senkinek
sohasem szilikon, százas mellbőséggel járnék a körúton!
De sajna, így nem marad más hátra, mint irigykedek másra, s tán rám jön még
a hájfelfogó bugyi, na, ebben aztán szexi vagyok, ugyi?!
Szoros bugyogómban a fenekem kisebb, de a combjaim már nem bírják a fixet,
így harisnyát húzok, feketét, színeset, alatta nem látszik, hogy dagadnak a visszerek!
Lassan kész a sminkem, a fehérneműm izgi, de mit is vegyek fel, szekrényajtó nyílj ki
ez kicsi, ez szűk, ebben kövér vagyok, ebben pedig nap mint nap a boltba járogatok.
Hisztizek és sírok, a festék széjjelfolyik, férjem haját tépi, ettől kopaszodik,
-Mindegy mibe jössz, csak menjünk már te drága,
tán még odaérünk a desszertre máma!
Nem tetszem magamnak, az ablakot lesem, gondolok merészet, tuti meg is teszem…
másnap a cégnél az a hír járja; Ferinek egy titokzatos arab nő a párja!