Hótündér

2010 március 21. | Szerző: kukonya |

 

          Hótündér

 

Hullott az égből az áldás

hófehér kristálytakaró,

belepte a földet s az álmát,

vigyázta a csendet hozó

 

Ez a halovány arcú tündér,

a szűzies, tiszta hó,

ártatlan szemével nézte,

hogy csókjától befagy a tó

 

Ha táncolni támadt kedve

fátylát vitte a szél,

jégvirágot rajzolt s a kertben

a hóember is csak róla mesél

 

Múltak a hetek s egy napon

a napkirály arra járt,

meglátta a fehér tündért,

szíve vadul kalapált

 

Magának szerette volna,

csókolni lába nyomát,

ölelni, asszonnyá tenni

ezt az ártatlan kristály csodát

 

Óvták a felhők a napot

-ezt a lányt Te nem szeretheted,

ha érinted hófehér testét

meglásd, elveszítheted

 

A napkirály nem hitt a szónak,

cirógatta lágyan a lányt,

s karjában olvadt a tündér,

együtt hálták az éjszakát

 

Reggel álmosan kélt a nap

de szerelmét nem leli,

fekete a föld, oly sáros

nászuk csak egy hóvirág hirdeti!